Felvásárolhatja az Auchant Jellinek Dániel, a versenyhivatal is rábólintott
A GVH nem látta akadályát, hogy az irányítási jog Jellinek cégéhez kerüljön.
A GVH nem látta akadályát, hogy az irányítási jog Jellinek cégéhez kerüljön.
Egy hónapot kapott a Temu, hogy reagáljon az uniós fogyasztóvédelem kérdéseire, különben eljárások indulnak.
Már csak a versenyhivatali jóváhagyásra várnak a felek.
A szervezet vélhetően megtévesztette a fogyasztókat, amikor az energiaitalok felelősségteljes fogyasztását népszerűsítette.
Rigó Csaba Balázs egy isztambuli konferencián Orbán Viktor kötcsei iránymutatásának megfelelően arról beszélt, hogy a versenyhatóság elkötelezett az országok közötti összekapcsolódás mellett.
A cég ellen még egy évvel ezelőtt indult eljárás, és nem ők voltak az egyedüliek, akik feltehetően jogsértő módon tüntették fel az akciósként hirdetett termékeik árait.
És szerintük nem is lesz semmi gond a vizsgálattal.
Amíg az előző év nettó árbevételének 13 százaléka volt a maximum, három céget sújtottak ekkora büntetéssel.
A Spar Magyarország a bíróságon támadta meg annak a büntetésnek a jogosságát, melyet a hatóságok azért róttak ki rá, mert egyik vidéki üzletében nem találták megfelelőnek néhány árstopos áru raktárkészletét. A magyar bíróság viszont az uniós versenyjogok esetleges megsértése miatt az Európai Bírósághoz fordult, az ítélet csütörtökön várható. Bár az árstop és a kötelező akciózás már a múlté, a Nagy Márton-féle kormányzati vegzálások tovább folytatódnak.
A versenyhivatal szerint zöldre mosás történhetett, valószínűleg nem 100 százalékban újrahasznosítottak a 100 százalékban újrahasznosítottnak hirdetett műanyag palackok.
A Gazdasági Versenyhivatal gyanúja szerint a légitársaság lényeges információkat hallgatott el a szolgáltatási díjakról, és a foglalási rendszerével sem volt minden rendben.
A Manker Beauty együttműködő volt, és vállalta, hogy 1000 forinttal kompenzálja a megtévesztett fogyasztókat, ezért a Gazdasági Versenyhivatal eltekintett a bírság kiszabásától.
Augusztustól egy sor pénzbüntetés összege megugrik, jóval nagyobb közlekedési bírságokkal, e-matricás pótdíjakkal kell számolni, híznak a céges bírságok is, a kiszabható munkaügyi bírságok pedig már márciusban megnőttek. Összeszedtük a fő tudnivalókat.
Reagált a kiskerlánc a GVH versenyfelügyeleti eljárására: minden állandó friss hús termékük magyar. Igaz, lehetnek a hűtőkben nem hazai készítmények is, de nem is állítják ennek ellenkezőjét, és a vásárlók számára egyértelmű a származási helyük.
Úgy véli a versenyhivatal, hogy a cég nem tudja garantálni, hogy valóban csak magyar hús van azokban a hűtőkben, amire azt írták, “100% friss és magyar”.
Ez minden idők legmagasabb utóvizsgálatban kiszabott GVH-bírsága.
A GVH szerint megtéveszthette a fogyasztókat a kereskedelmi lánc.
A Tatooine-t a kormány kedvenc török vállalkozója alapította.
A versenyhivatal az éves beszámolója szerint élt is a friss, formabontó eszközzel. Egyébként 2023-ban 57 jogsértő céget bírságoltak meg, összesen 2,2 milliárd forintra.
A versenyhivatal „tüzetesen vizsgálja” a vállalat kötelezettségeinek végrehajtását.